Minden, ami stand-up

Az ég kék, a fű zöld, Gervais gonoszkodik

2022/05/27. - írta: Baski Sándor

Ricky Gervais: Supernature

ricky_gervais.jpg

Két héttel ezelőtt frissítette a Netflix a munkahelyi kultúrájával kapcsolatos irányelveit. Bekerült egy új passzus, mi szerint támogatják a művészi önkifejezést, a tartalmakkal különböző nézői ízléseket szolgálnak ki, és hagyják, hogy a néző döntse el, mit tart helyénvalónak, ahelyett, hogy a Netflix cenzúrázzon bizonyos alkotókat vagy véleményeket. A cég a sokszínűséget támogatja, még úgy is, ha bizonyos tartalmak saját személyes értékeikkel mennek szembe. Az alkalmazottaknak így aztán fel kell készülniük rá, hogy olyan műsorokon is dolgozniuk kell, amelyeket esetleg károsnak érzékelnek. A megoldás?

„Ha úgy érzed, nem tudod támogatni kiterjedt tartalomkínálatunkat, akkor lehet, hogy nem a Netflix a te helyed.”

A frissítés jó eséllyel megelőző céllal született. Dave Chapelle utolsó netflixes stand-upja, a The Closer (Az utolsó fejezet) tavaly októberben jó nagy online felhorgadást keltett, több szervezet is követelte az eltávolítását a platformról, és sejthető volt, hogy Ricky Gervais új estjének premierje hasonló fogadtatásban részesül. Egy kisebb kaliberű humorista estében valószínűleg csattogna a vágóolló rendesen, de a Mögöttem az élettel (After Life) a Netflixnek 100 millió nézőt szállító Gervais-t nem lehet becsicskítani. És ahogy Chapelle, úgy Gervais kitiltását sem indokolná semmilyen gazdasági racionalitás.

Az összehasonlítgatásnak nagyon is van alapja, mert Gervais a SuperNature-ben (A természetfeletti és egyéb képtelenségek) ott kezdi, ahol Chapelle legutóbb abbahagyta. Az első 15 percben előkerül minden közösségi médiás forró téma a woke-féle túlérzékenységtől a cancel culture-ön át a transzaktivizmusig. A különbség annyi, hogy amíg Chapelle egy viszonylag új anyagot rögzített, addig Gervais a már 2019 óta turnéztatott estjét adja elő a korábbi kritikák alapján nem sok változtatással. És amíg a személyesnévmás-fetisizmussal kapcsolatos mélyütések most aktuálisabbak, mint valaha, addig a „cancel culture”-re illett volna frissebb példákat hozni Louis CK vagy Liam Neeson ügyénél.

És lehet, hogy a közönség egy része már unja a transzvicceket is, de ha valakinek joga van leütni a ziccereket, az pont Gervais. Nem (csak) azért, mert a humoristának eleve munkaköri kötelessége a ziccerek leütése, hanem mert Gervais mindig is a provokatív, se istent, se embert nem ismerő „csakazértis”-humorban utazott. Nyilván vannak olyan kezdő vagy középhaladó stand-uposok, akik azért állnak bele a kultúrharcba egyik vagy másik oldalról, mert meglátták benne a piaci rést, de Gervais csak azt adja, ami a lényege.

Neki az a brandje, hogy piszkálja a tabukat, méghozzá a lehető legarrogánsabb stílusban, a nézőnek pedig ki kell találnia, hogy ebből mennyi az irónia és a zárójelezés. A műsor elején a gyengébbek kedvéért elmagyarázza, hogy mi is az az irónia, és hogy csak akkor vagyunk képesek a „rossz” dolgokon nevetni, ha közben tudjuk, hogy mi a „jó”, vagyis az ideális. Már az első netflixes anyagában, a 2018-as Humanityben is viszonylag hosszan boncolgatta, hogy mi is egy humorista feladata, hol vannak a határok, és mennyiben lehet a nézői érzékenységet figyelembe venni. Lehet, hogy ez a szakmázás jobban illene egy TED Talkba, mint egy stand-up előadásba, de

ha egy műfajnak újra és újra megkérdőjeleződik a létjogosultsága a közösségi médiás diskurzusokban, akkor talán megbocsátható az adott műfaj egyik legismertebb képviselőjének, hogy nem úgy viselkedik, mint a kutya az égőházas mémben, hanem felveszi a kesztyűt.

A közéleti blokk mellett jut még idő a kutyák és a macskák közti különbségek kitárgyalására, kiderül, miért utálja Isten a melegeket, bébi Hitler is megemlítődik, és érkezik egy javaslat a pedofília problémájának megoldására is, de a Humanityhez hasonlóan a leghangsúlyosabb téma megint az öregedés. Gervais ugyanazzal a nyers keresetlenséggel beszél a saját testi leépüléséről, vagy a halál utáni kilátásainkról (spoiler: nincsenek), mint amivel a „veszélyeztetett csoportokat” triggereli, nincs kettős mérce, és pont ez az attitűd hitelesíti a színpadi karakterét.

A SuperNature is csak annyival gyengébb a Humanitynél, amennyivel több benne az önismétlés és a felesleges kiszólás a Netflix (nem létező) cenzúrájára. Gervais pontosan tudja, neki nem kell jófejkedő gesztusokat tennie, nyugodtan elküldheti a közönséget is az anyjába, és még az is belefér, hogy szétröhögi a saját poénjait. Továbbra is jól áll neki az arrogancia és (ál)elitizmus, de éppen emiatt az elkényelmesedés veszélye is reális. Ha nem is sokkal, de a SuperNature-ben még sikerül a határokon belül maradnia.

 >>> KÖVESS BENNÜNKET A FACEBOOKON IS! <<<

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://standup.blog.hu/api/trackback/id/tr7417842163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása