Hatalmasat fordult a világ, mióta Louis C.K. sztárokkal megpakolt 2017-es nagyjátékfilmjét személyesen a torontói filmfesztivál igazgatója konferálta fel, a közönség pedig állva tapsolta a színpadra lépő komikust. Az I Love You, Daddy fekete-fehér tragikomédiáját a világpremier után néhány héttel kirobbanó szexbotrány gyakorlatilag nyomtalanul elsöpörte, C.K. hollywoodi karrierjével egyetemben. Ezek után akár pozitív fejleményként is felfogható, hogy két héten keresztül és napi egy vetítéssel ugyan, de akadt azért Torontóban egy mozi, ahol C.K. legújabb filmjét műsorra tűzték.
Aki az elmúlt évek valamiféle számvetését vagy szerzői kommentárját várná a Fourth of July családi melodrámájától, csalódni fog. Ha nagyon akarjuk persze, a vidéki családjával szembenéző New York-i zongorista személyes megváltástörténetébe belelátható valamiféle aktuális alkotói vágyálom. A szabadszájú alkesz maine-i rokonság folyamatosan beszólogat és szívatja hősünket, aki aztán mindenkit elküld a fenébe. A címbeli ünnep végére a feloldhatatlannak látszó ellentétek ellenére mégis kölcsönösen elfogadják a másikat.
A “C.K. békülne” szerzői olvasatot némileg gyengíti, hogy a forgatókönyvet a barát-kolléga Joe List közreműködésével írta, aki nem mellesleg a főhőst is alakítja. (List legfrissebb estjéről itt írtunk.) A nagyrészt egyetlen helyszínen, néhány nap alatt játszódó Fourth of July egyszerre idézi a mumblecore párbeszéd-orientált minimalizmusát és a családi indie drámák ismerős sebfeltépős dramaturgiáját. Hősünk holtpontra jut a barátnőjével, hiába a szerelem, a férfi nem mer gyereket vállalni. Szerinte a rendezetlen családi kapcsolatai és érzelmi traumái bénítják, ezért úgy dönt, a szokásos nyári összejövetelen borítja a bilit.
Eddig a pontig nagyjából megbízhatóan csordogál a film, felbukkan néhány érdekesebb karakter, kapunk pár remek beszólást és Joe List alakítása is meggyőző. Az utolsó harmadra azonban több ponton kisiklik a sztori. A Fourth of July központi problémája ugyanis, hogy minél jobban megismerjük a szereplőket, annál hiteltelenebbé válik a kapcsolatuk. List karaktere egy introvertált érzékeny jazz-zongorista, a bővebb család viszont a teli szájjal böfögő, önfeledten buzizó bully-fajta.
Egy idő után ezért nemcsak az merül fel a nézőben, ilyen háttérrel vajon hogy kezdett zenélni hősünk, de az is kissé érthetetlen, miért tartja még velük egyáltalán a kapcsolatot. Innen aztán talán túlzottan is optimistának tűnik hősünk megbékélése, hiába értjük, mindez az Egyesült Államok egyre durvább megosztottságát kommentálja. A Fourth of July mindezek ellenére korántsem kidobott másfél óra, különösen ha a helyén kezeljük. Louis C.K. saját finanszírozású filmje bőven befér a középmezőnybe, ez pedig önmagában szép teljesítmény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.