Torontóban hagyományosan erős a stand-up szcéna (csak három random név: John Candy, Catherine O'Hara, Jim Carrey), ami egyúttal azt is jelenti, hogy a másod- és harmadvonal is tele van izgalmas arcokkal. Sőt, gyakran éppen ők, a még feltörekvők vagy már soha nem befutók szolgálnak igazi meglepetésekkel, random nappalikban, fodrászatokban vagy tetőkön tartott intim esteken röhögtem már sírva hatvanas háziasszony vagy kiugrott filozófus elképesztően erős tíz percén. Aztán megjelent a mikrofon mögött Joze Piranian, aki tényleg olyasmit csinál, amit senki más.
Joze Piranian jelentős hátrányból indul a stand-up világában, ugyanis gyerekkorától fogva erősen dadog. A dadogós humorista akár valamiféle mórickás vicc kezdete is lehetne, itt azonban nem rafinált antihumorról és nem is kitalált színpadi figuráról van szó. Joze tényleg nehezen beszél, de egyszer úgy döntött, ha a tériszonyt hegymászással szokás legyőzni, akkor ő a dadogását a legnehezebb színpadi műfajjal győzi le. Ez az egyszerre pimasz és irigylésre méltó merészség pedig olyan előadói jelenlétet kölcsönöz neki, hogy nézőként gyorsan túllendülünk azon a tényen, egy-egy poénjára jóval többet kell várni, mint egyébként.
A színpadon kívül is rendkívül barátságos fiatalember egyébként pontosan érzi a határait. Én egy tíz perces bitet láttam tőle, ami remek volt, de egy másfél órás special nyilván nem menne neki még akkor sem, ha a világ legjobb vicceit szállítaná. Joze ezért mostanában motivációs beszédeket tart és mindenkit arra biztat, lépésről lépésre haladva a saját félelmeiből és gyengeségeiből kovácsoljon előnyt. Mindez persze közhelyesen is hangozhatna, ha nem épp egy erősen dadogó stand-upos mondaná.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.