Minden, ami stand-up

Sam Morril cím nélküli estje

2022/06/29. - írta: Huber Zoltán

Torontóból jelentjük

sam_morril.jpg

Nem véletlenül bukkant fel a Joker vonatkozó standupos jelenetében random open mic arcként pont Sam Morril, a harmincas évei közepén járó, a maró poénjait gyakran dörmögve/hadarva előadó New York-i komikus ugyanis éppen olyan neurotikus aurát sugároz, ahogyan azt Móricka is elképzeli. A humor pedig, amit művel, nagyjából a személyes megfigyelésekből építkező “observational” vonal, de ez nála rövidebb és gyakran egészen esetlegesen kacskaringózó biteket jelent. Ezeket pedig általában mesteri tömörséggel (és néha imádnivaló kegyetlenséggel) csapdossa le, amiben nyilván a podcaster-rutinja is visszaköszön

Igaz, a cím nélküli estjén Morril maga sem tagadta, hogy Torontóba a keményebb és belemenősebb poénjait hozta, melyek közül nem eggyel befürdött már az amerikai turnéja közép-nyugati állomásain. Sőt, mivel a pandémia ínséges évei után a kiéhezett kanadai közönség szó szerint özönlik a standupra, Morril is azonnal teltházas lett, így este tíztől beiktatta ezt az általam is látott lazább ráadást. A feszes negyvenöt-ötven helyett bő nyolcvan percet tolt és egy adott ponton még a telefonját is előkapta azzal a felkiáltással, hogy most inkább kipróbálna rajtunk néhány félkészet az épp készülő anyagból.

Már önmagában ez a tizenöt perc megérte az egyébként sem túl borsos jegy árát, hisz a hol kínosan besülő, hol érezhetően csiszolható, hol pompásan működő ötleteken keresztül gyakorlatilag bekukkanthattunk a motorháztető alá. Morril ráadásul a közönséget is hibátlanul használta, jó érzékkel találva meg azokat a többnyire alaposan besörözött beszólogatókat, akikből ki lehetett facsarni egy-két poént. Morril előadása hiába volt széttartó és néhol kissé esetlegesnek tűnő, az est végére nyilvánvalóvá vált, elegáns lecsapásokban és váltásokban már most a kortárs mezőny egyik legjobbja. Néhány feszesebb és tovább érlelt special jövőbeli tapasztalatával a háta mögött pedig könnyedén az első vonalba emelkedhet. 

 >>> KÖVESS BENNÜNKET A FACEBOOKON IS! <<<

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://standup.blog.hu/api/trackback/id/tr10017870419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása